2017. november 26.

Bizalmi Gyakorlat - 7. Fejezet

Sziasztok!

Megérkeztem elég gyorsan a hetedik fejezettel, ami reménykedem benne tetszeni fog nektek. Kíváncsi vagyok mit gondoltok, Yeol és Baek furcsa kapcsolatáról, wuhu. Annyira örülök, hogy végre tényleg hívhatom baekyeolnak a sztorim. :D 
Mint mindig Sinori most is velem együtt dolgozik a fejezeten, így szeretném megint megköszönni neki. :)[az ő javított verziója még nincsen kész, így nézzétek el nekem, ha valami nagyon nem stimmel, vagy ha hemzsegnek az ugyanolyan szavak]
[zenéért kattints a számra! - annyira imádom ezt, muszáj meghallgatnod!] 
Jó olvasást és köszönöm a türelmet! 






Már harmadjára ébredtem fel, és ez volt az első alkalom, amikor ténylegesen kinyitottam a szemeimet. Azonban vissza is hunytam őket, mert nem akartam megszakítani az idillt. Azt, ahogy illata körbejár, azt a nyugalmat, ami azokban a pillanatokban körbevett és azt az egész szituációt. Ám, még vissza sem aludtam, mikor Chanyeol óvatosan kihámozott a karjai közül. Teljesen úgy látszott, hogy ő már több ideje fent van, mint én, és hogy őt nem igazán zavarja, ha ezek a momentumok megszakadnak.
– Úristen, felébresztettelek? – lepődött meg, mikor feltűnt neki, hogy cseppet sem nyilvánosságnak való kinézettel nézem őt. Bezzeg ő kipihent arccal, kisimult vonásokkal vágott fel.  
– Dehogyis, nem te voltál, hanem a fejfájás – legyintettem, majd hasra fordultam a még meleg helyére. Hányingerem lett, ami mellett nem is éreztem magam úgy, hogy elbírjam viselni, hogy így lát. Nem értettem, hogy miért az első számomra, hogy ilyen helyzetben hogyan nézek ki, hiszen engem se érdekelne, ha rosszul festene. De ő kifejezetten helyes volt, ami idegesített, mert tudtam, hogy én ellenben vele nem vagyok a toppon.
– Hozzak valamit? – tette a kezét a derekamra, ami miatt a hideg futott végig az egész gerincemen a dolog legpozitívabb értelmében.
– Nem kell kösz.
– Oké.
Felemelkedett az ágyról. A hangok alapján pakolászni kezdett, majd kiment. Nem szerettem volna semmire sem gondolni, de azért nem igazán tudtam nem filozofálni azon, hogy mi is van akkor most igazából köztünk.
Ezek mellett a fejfájás konkrétan kettészakította a meglévő agysejtjeimet, így Chanyeol párnáiba nyomtam az arcomat – hogy ez milyen megoldásként akart szolgálni, azt nem tudtam, de jobb volt, mint imádkozni. Amikor már a levegőhiány miatt is tombolt az agyam rájöttem, hogy egy cseppet sem realisztikus dolgot követtem el, így még mielőtt megfulladtam volna újra a hátamra fordultam, és a plafont kezdtem szemlélni.
– Sehun mondta, hogy nem szereted a gyógyszereket – jött be hirtelen Chanyeol megszakítva a szenvedésem.
– Te beszéltél Sehun-nal? – ültem fel hirtelen, ami majdnem olyan baromság volt a részemről, mint az előbbi öngyilkossági kísérlet.
– Aha? – ráncolta össze a szemöldökét, majd lehuppant az ágyba mellém kezében egy bögrével.
– És mit mondott?
– Arra, hogy megkérdeztem mit csináljak, ha másnapos vagy?
– Nem, te hülye – nevettem el magam kellemetlenül értetlen feje miatt. – Arra, hogy… hogy érted.
– Ha erre gondolsz, szerintem nem esett le neki – törölte meg a szemét vigyorogva, mire megforgattam a szemeimet. – Kérdeztem, hogy mit szokott csinálni, ha másnapos vagy, ő meg mondta, hogy ki nem állhatod a gyógyszereket, és hogy teát szoktál inni, majd hozzám vágott egy doboz teát, mármint konkrétan dobta. Aztán hozzá tette, hogy most kurvára nincs olyan állapotba, hogy a hülye kérdéseimmel zaklassam, és visszafeküdt a konyhapultra aludni.  
Elnevettem magam, majd elfogadtam Chanyeol-tól a bögrét. Lassan kortyolgattam, miközben ő beszélt tovább.
– Igazából csak arra vagyok kíváncsi, hogy hol lehet Lara. Meg aztán, hogy mi történt az este további részben, mert hiányzik az ablak.
– Hogy mi? – fagytam le.
– Konkrétan be van törve az egyik – röhögött a srác, mire én egyre inkább ideges lettem.
– Mi van? Melyik? – tettem le az éjjeli szekrényére a bögrét, és kikászálódtam az ágyból. Óvatosan kinyitottam a szobája ajtaját, jól ott hagyva őt, mire megcsapott a friss levegő.
Az a látvány…
Mindenhol wc papír volt – nem akartam tudni a történetét –, annak viszont már annál inkább, hogy hova tűnt a tévénk, és hogy hogyan fordították fel a könyvespolcot úgy, hogy nem ébredtünk fel rá. Arra kérdésre a válasz, azonban sokkalta jobban érdekelt, hogy hogyan tört be az ablak. Elképedve trappoltam be a konyhába, ahol Sehun nem a konyhapultra dőlve alukált, hanem a konyhapulton. Rajta feküdve.
Azt sem tudtam elképzelni, hogy Chanyeol hogyan tudta elhagyni a helyszínt ilyen nyugodtan, míg az én fejfájásom az idegesség hatására kezdett átmenni migrénbe.
– OH SEHUN – csaptam rá egy rohadt nagyot a hátára. – Mondd, csak emlékszel valamire?
– Mi van? – pislogott rám kómásan. – Hagyjál.
– Hol a tévénk?
– Kai eladta a néninek a földszinten, hogy legyen, miből kifizetünk az ablakot. Meg a wc-t – tette hozzá majd elröhögte magát. Nos, nekem ez egyáltalán nem tűnt szórakoztatónak.
– Miért mit csináltatok a csészével?
– Megnéztem mennyire lehet összetörni egy baseball ütővel – szórakoztatta tovább saját magát. Mire én a fejemet fogva leültem az egyik székre. Aztán mindketten meghallottunk egy sikítást, ami határozottan Lara torkát hagyta el.
Nem akartam elhinni, hogy valaki képes egy pillanat alatt kijózanodni, de Sehun már kint is volt az ebédlőből, mire én felálltam.
Igazság szerint nem voltam felkészülve a következő képsorokra, miután követtem Sehun-t egészen Jongin szobájáig.
Lara egy hosszú pólóban álldogált lesokkoltan a küszöbön, míg Jongin elképedve bámult az ágyra. Életemben nem kapcsoltam még olyan gyorsan, mit akkor. Megragadtam Sehun kezeit, még mielőtt rárontott volna Jongin-ra.
– Haver-haver nagyon félreérted! – mentegetőzött – tegyük hozzá félmeztelenül unokatestvérem, míg én próbáltam visszatartani Sehun-t, az amúgy teljesen jogos indulatai levezetésétől.
– TE FASZ – kiabálta, míg Lara még mindig elképedve álldogált mellettem, egy csepp lélekjelenlétet sem tanúsítva. Ami miatt segítséget sem nyújtott a kétszer akkor barátom visszafogására, ami pedig rám fért volna.
– HIGGADJ MÁR LE! – ordítottam én is.
– BAZD MEG – fordult felém Sehun, majd ellökött, mikor megjelent Chanyeol mellettem.
– Álljál már le a picsába! – szaladt ki a száján, és segített felállni. Olyan higgadtsággal nézett szembe a szituációval, hogy megszólalni nem tudtam.
Lara a fejét fogta.
– Lefeküdtetek? – nézett kérdőn Chanyeol mindkét ostobára.
Jongin megrázta a fejét, Lara is követte a példáját.  
Chanyeol fújt egyet, elindult kifele, és biccentett egyet Sehun-nak, hogy jöjjön vele. Valamiért a fiú egyből követte… talán mert mégsem akarta laposra verni Jongin-t. Vagy de, csak nem most.
– MI A SZAR? – néztem rájuk elképedve, miután Sehun elhagyta a helyiséget. – Mégis miért sikítottál?
– Mert azt hittem, hogy Sehun az – tárta szét a kezét Lara kétségbeesetten. Olyan sokk alatt lehetett, hogy nem tudta elsírni magát, de láttam legbelül, hogy teljesen megtört.
– Mit csináltatok? – kérdeztem halkan. A válasz mély hallgatás volt, nyílván azt hitték, hogy egyből tovább adom az információt a legjobb barátomnak. – Na, ne szórakozzatok velem. Komolyan kérdezem.
– Csak smároltunk – tárta szét a kezét Jongin. – De olyan részeg voltam, hogy csoda, hogy erre emlékszem. – Ahhh… bazd meg – dőlt vissza a párnái közé.
A falnak döntöttem a hátam, és lehunytam a szemeimet – a fejfájás kezdett elviselhetetlen lenni. Lara pár perc múlva megbökte a vállam, mire ránéztem. Hirtelen a nyakamba borult és annyira zokogott, annyira kapaszkodott belém, hogy megfájdult a szívem. Az egész szituáció egy hatalmas nagy DEJA VU volt. Olyan annyira, hogy szinte fájt.
Tíz perc után Jongin elment megfürdeni, Lara pedig kezdett megnyugodni, aminek hatására megkértem, hogy öltözzön fel. Aztán átsétáltunk a szobámba. Mikor becsuktam magunk mögött az ajtót, valamilyen paranoiás gondolattól vezérelve be is zártam, ez Lara-nak is feltűnt, de nem fűzött hozzá semmit, sőt kifejezetten nyugodtabb arckifejezés ült ki az arcára.  
– Oké, megértelek – motyogtam, majd a hajamba túrva sóhajtottam. – Komolyan. Tudom milyen ebben a szituációban lenni, és nagyon remélem Sehun-nak is eszembe jut az enyém.
– A tied? – pislogott könnyektől áztatott, feldagadt arccal Lara.
– Nem mesélte? – lépődtem meg. Valamiért melegség járt át, mikor a lány megrázta a fejét, de hamar tova is szállt. – Volt egy komolyabb barátom, akivel elcsesztem – mosolyodtam el keserédesen.
– Mikor? – szipogott a lány.
– Nem tudom, az első barátom volt. Szerintem még mindig vele lennék, ha nem csaltam volna meg – néztem ki az ablakon.
– Te megcsaltál valaki? – ámult el Lara.
Bólintottam.
– Miért?
– Amiért te – tártam szét a kezem. – Részeg voltam. Aztán az összes barátom sorban csalt meg. Ilyen a Karma.
Soha nem hittem volna, hogy ezt így ki tudom majd mondani.
– Csak reménykedem benne, hogy Sehun emlékszik, hogy mennyire nem volt fair, amit utána kaptam. Persze, megcsaltam, de egyáltalán nem gondoltam komolyan a másikkal. Daewon volt az akkori életem szerelme – huppantam le az ágyra mellé. – Soha nem tettem volna meg józanon.
Lara-nak remény csillant a szemében. Nem tudtam, hogy azzal, hogy elmondtam jót vagy rosszat tettem, mindenesetre abbahagyta a sírást, aminek örültem. Viszont a fejfájásommal nem igazán tudtam mit kezdeni, így elterültem az egyik babzsák fotelemben, ahol, noha tervezetlenül, de sikerült elaludnom.

 Arra keltem, hogy a kezem lecsúszik a földre.
A fejfájás nem múlt el, viszont mintha hozzászoktam volna. Bár nem voltam a toppon, mert a gyomrom egyszerre liftezett és korgott, de még így is határozottan jobban éreztem magam.
Aztán eszembe jutott Lara, és feltápászkodtam, hogy megnézzem, mi van vele, azonban egyedül voltam a helyiségben. Aztán felfedeztem magamon az ágytakarómat. Minden bizonnyal valaki rám terítette, hogy ne fázzak meg – habár ez a gondolat aranyos, azonban semmi valóság alapja sem volt nyáron a kétezer fokban. Mindenesetre értékeltem.
Valahogy kitápászkodtam a nappaliba – az plédet természetesen magamon hagyva –, ahol Chanyeol tévézett. Lehuppantam mellé, mire aggodalmasan felmért.
– Mit szeretnél?
– Egy új életet.
– De komolyan hozzak valamit? – nézett a szemembe, mire sóhajtottam.
– Sehun és Lara?
– Beszélgetnek – válaszolta katonásan. – Vagyis elmentek megbeszélni a dolgokat.
– Jongin?
– Edzeni ment.
– Suho?
– Alszik – röhögte el magát vagy vallatásomon, vagy a srác nem létező reakcióján. – Fel sem tűnt neki, hogy kiabáltunk, mint az állatok.


– Azt sem tudtam, hogy itthon van – dörzsöltem meg az szemem. – Mennyi az idő?
– Hat óra.
– MI? – döbbentem le. – Ennyit aludtam?
– Szerintem beteg vagy – állapította meg. – Senki sem tud ennyire másnapos lenni.
Jobb kezét kinyújtotta és magához húzott, én meg, mint egy rossz rongybaba, engedelmeskedve rádőltem a mellkasára.
– Hidd el, másnapos vagyok – motyogtam és hagytam, hogy kikapcsoljak, mire morogni kezdett a gyomrom.
– Jézus, Baekhyun te még semmit sem ettél ma! – pattant ki alólam, így én, mint egy hatalmas lisztes zsák elterültem a kanapén. – Csináltam magamnak mirelit pizzát, gyorsan melegítek neked is.
Hallottam, ahogy eltrappol a konyháig és azt is, ahogy pakolászik, viszont erőm nem volt másra gondolni csak arra, hogy nehogy elhányjam magam a hirtelen pozíció váltástól. Nem voltam jobban.
Az idő olyan csalóka volt. Az eddigi eltelt órák perceknek tűntek, míg ez a negyedóra egy fél napnak. Mindenesetre miután megkaptam a pizzát a gyomrom legnagyobb meglepetésemre lecsillapodott. Chanyeol aggodalmas tekintettel méregetett, majd látva, hogy sokkal jobban nézek ki, a tévé bambulásával lett elfoglalva.
Szótlanul üldögéltünk a kanapén, ami nekem kicsit frusztráló volt, hiszen az előbbi odabújós dolognak is vége lett, amit úgy láttam nem is fogunk megismételni.
– Bementem a szobámba – susogtam, majd valamilyen reakciót várva még megtorpantam. Legnagyobb meglepetésemre a fiú csak bólintott. Megrántottam a vállam, mintha az előbbi dolog nem zavart volna engem, és úgy tettem, ahogy mondtam.
Előkaptam a laptopom, mert úgy éreztem, hogy most jött el annak az ideje, hogy az iskolával is foglalkozzak. Nem telt bele húsz percbe, míg az ágyamon különböző papírok, tankönyvek és füzetek hevertek, miközben frusztráltan próbáltam őket sorrendbe rendezni. Imádta, ha minden a helyén van, de amióta egyetemista lettem elfelejtettem rendszerezve tárolni az elméleti anyagjaim, így amikor közeledett a vizsgaidőszak mindig egy egész napot szántam arra, hogy átnézzem mi hova tartozik, és egy átlátható, illetve tanulható anyagot írjak belőlük. Vagy legalább egy olyat, amit megtanulva átcsúszom.
Nem illett hozzám, hogy ilyen gondolatokkal álljak egy vizsgához, de az utóbbi időben annyira sem tanultam az órákra, amennyire általában szoktam – köszönhetem Jaehyun-nak és az ostoba magamnak. A maximalista énemet, azonban elnyomva gyorsan végignéztem miket kellett volna megtanulnom, és rájöttem, hogy egy csoda kell ahhoz, hogy átmenjek.

Mindezek mellett ki kellett volna takarítani otthon, mert se Jongin, se Lara és Sehun nem fogja megcsinálni, Chanyeol pedig látszólag nem is foglalkozott azzal, hogy egy hatalmas kupi közepén üldögélve nézi az X-man-t. Élvezte a friss levegőt. 
Este kilenc fele kitápászkodtam a már nagyjából rendezett papírjaim közül, meglátogattam a mosdót, amit megpillantva rájöttem, hogy jobb lesz, ha inkább Jongin-ékét használom. Aztán gyorsan, ha már ott voltam le is fürödtem. Egyszerűen nem tudtam betelni azzal az élménnyel, hogy senki sem dörömböl vagy rángatja az ajtót.
Próbáltam magam kirángatni a másnaposságból, amire végre volt egy nagyon hasznos ötletem. Igazából kezdhettem volna a zuhanyzással az egészet, és akkor talán nem éreztem volna magam olyan szarul, mindenesetre miután kikászálódtam a fürdőből konkrétan új embernek éreztem magam.
– Beszéltem a házmesterrel az ablakkal és a budival kapcsolatban – jelent meg egy váratlan pillanatban mögöttem Sehun, ami miatt majdnem összehugyoztam magam ijedtemben. – Easy – röhögött ki.
– Ha még egyszer ezt csinálod, beverek neked, az egyszer biztos – fenyegettem két mély levegő között, amivel a szívem heves verését próbáltam lenyugtatni. Arra sem számítottam, hogy haza esik, nem hogy arra, hogy egyszer csak megjelenik a semmiből.
Törölközővel a fejemen, fehér pólóban és fekete rövid gatyában mellette konkrétan úgy néztem ki, mint a kis senki kisöccse. Nem csak hogy mesésen helyesen nézett ki – mint valami éjherceg –, de miután észrevette, hogy felmérem hatalmas kacér mosoly is került a fejére. Valami nem változott.
– Te komolyan elmentél fodrászhoz, ruhákat vásárolni és…? – néztem meg közelebbről, mert nem akartam hinni a szememnek. – Neked ki van szedve a szemöldököd!
– Aha, úgy éreztem rám fér.
– Mi vagy te, lány? – vigyorodtam elképedve.
– Bazd meg! – röhögött velem. – Csak úgy éreztem minden új kezdethez kell egy kis energia. Egy kis változás.
Lehervadt a mosoly a képemről, és pár pillanatig, merem állítani, elkeseredett pillantással illettem a, noha kívülről tökéletesen boldognak tűnő, de belül elkeseredett haveromat.
– Szakítottatok?
Valamiért ennél többet képtelen voltam kérdezni.
Megrázta a fejét.
– Soha nem tudnék ilyen miatt – vakarta meg a tarkóját. – Meg a szituációt is megértem már, csak akkor nem igazán tudtam másra gondolni, mint egy baszott nagy serpenyővel betörni Kai fejét.
– Aztán?
Hümmögött egyet.
– Eszembe jutott, hogy veled mi volt, és arra az egész elcseszett szituációra.
Ha egyszer részegen ezt csinálnám, nem engedném a barátnőmnek, hogy szakítson velem – idéztem vissza azt, amit akkor nekem mondott.
– Ja, vicces. Átfordítottam az egész helyzetre – vigyorgott büszkén. – Nem akarok olyan faszfej lenni, mint Daewon volt veled. Meg az összes többi.
– Kösz – röhögtem el magam. – Olyan mély érzésű vagy.
– Tudom. Na meg, Chanyeol hidegvére is elég sokat nyomott a latba.
– Tényleg mit mondott? – kérdeztem halkabban, miközben megtöröltem a hajam a törölközővel.
– Azt, hogy csináltam már rosszabbakat én is, amikor részeg voltam – nézett ki oldalra, amit akkor csinált, csak ha szégyell valamit.
– Larának elmondtad? – lepődtem meg. Sehun sem volt soha egy angyal, neki is voltak hibái.
– Már nagyon régen, csak akkor amikor Yeol mondta szinte pofán vágott az igazság. Nem lett volna fair, ha nem nézem el úgy, ahogy ő tette velem anno.
– Akkor minden rendben? – mosolyodtam el.
– Őszinte leszek – komolyodott el. – Egy darabig nem igazán akarom látni Kai-t.
– Ezt megértem – bólintottam. – Majd valahogy megoldjuk, hogy elkerüld.
– Én nem igazán erre gondoltam – vakarta meg tarkóját. – Lehet elköltöznék Lara-val.

– Hogy mi?

***



Chanyeol a kezembe nyomta a következő köteg drámaelméletet, amit a tizenkettedik mappába pakoltam el szépen egyesével lefűzve a lapokat. Nem volt hozzá túl nagy kedvem, de amint a colos észrevette, hogy nem boldogulok egy ideje, jött segíteni. Meg az is közrejátszott, hogy tizenegykor zsörtölődve elpanaszoltam neki, hogy addig nem fekszem le aludni, amíg be nem fejezem.
– Ez lesz az utolsó – motyogta nekem, majd egy másik köteget tett le kettőnk közé. Katonásan bólintottam, majd neki álltam azokat is eltenni. Mikor befejeztem kifejezetten nagy elégedettség áradt szét bennem, majd mikor ráeszméltem, hogy hajnali háromkor is még ezzel tölteném az időm, ha egyedül kellett volna csinálnom, hálásan pillantottam a mellettem gubbasztó fiúra.
– Szerintem túl sokat aludtál napközben – mosolyodott el fáradtan, majd ásítva hátradőlt az immár már papírmentes ágyamra.
– Az biztos – mondtam energiával telítve, majd feltettem a polcra, a tizenegyedik mellé az utolsó reteszt és egy lépést hátrálva elégedetten néztem a remekművet.
– Tetszik? – röhögött ki.
– Esküszöm – válaszoltam mániákusan, majd neki láttam a rendrakásnak az asztalomon is. Chanyeol fejét csóválva nyugtázta, hogy számomra az élet kezd átmenni egy irdatlan nagy pakolásba.
– Ugye tudod, hogy ez még nem biztos? – kérdezte Chanyeol utalva Sehun elköltözési helyzetére. Négy óra telhetett el, amióta a képembe vágta az ötletét, én meg valamikor négy órája kezdtem meg a gyakorlatomat takarítóként. Összepakoltam a nappalit, majd neki láttam a tanulmányaim rendszerezésének, akkor pedig épp a szobám helyrehozásán munkálkodtam.
A srácnak is feltűnhetett, hogy ez állhat a rohamom háttérében.
– Persze – forgattam meg a szememet. – Ha tényleg bizonytalan lenne nem vetette volna fel.
– Ugyan Baek, csak fel van cseszve Kai miatt.
– Ugyanúgy képes lehetne Jongin-nak is megbocsájtani, ahogy Lara-nak. Komolyan, ő sem tett többet – morgolódtam. Nagyon örültem annak, hogy nem mentek szét a lánnyal, de annak kevésbé, hogy emiatt engem és Jongin-t büntetett.
– Ott a pont – mondta halkan, beletörődve abba, hogy megállíthatatlan vagyok. Míg én összeszedtem a cuccaimat a földről, meg minden furcsa helyről, addig ő a haverjaival chat-elt az ágyamon lazsálva.
– Kivel beszélsz? – érdeklődtem miután visszaértem a szemét kihordásából. Leültem mellé, mire ő felemelkedett.
– Volt egy nemzetközi cuccos, tudod, amiről már beszéltem neked, és onnan egy amerikai sráccal. Col-nak hívják, és épp azt ecseteli, hogy hogyan szedte fel onnan az egyik segédedzőt – forgatta meg a szemét. – Elég faszfej tud lenni, de amúgy iszonyat vicces.
Megmutatta milyen káprázatos szarkasztikus poénokkal árassza el, amin még én is szétröhögtem a fejem. Aztán emiatt elmesélte az egész nemzetközi edzéses dolgot, ahol összeismerkedett vagy harminc emberrel. Ő volt a legszociálisabb antiszoc, akivel valaha találkoztam, tekintettel arra, hogy az összessel interneten keresztül tartotta a kapcsolatot.
Valamin épp nevettünk, amikor egy pillanatra elbambultam rajta.
– Mi az? – kapott oda kezével. – Van itt valami?
Megfogtam az ujjait, majd azzal együtt az arcát. Nyelt egyet, de nem ellenkezett, sőt kifejezetten hívogatott a tekintetével. Szép lassan elkezdtem felé hajolni, mire ő hirtelen félbeszakítva az egészet, a másik kezét a szája elétette, ezzel teljesen összezavarva engem.
Hátrébb húzódtam, majd mikor összeraktam a képet felállni készültem az ágyról, de ő nem engedte el a kezem.
– Baekhyun, várj már! – Ugyan nem néztem rá, de szinte kihallottam, ahogy mosolyog. Én ezen, azonban semmit nem tartottam olyan nevetségesnek. – Nem szeretnék az az ember lenni, aki rámenős. Mármint… nekem nem azért kellesz, mint másoknak.
Felé fordultam és elfintorodtam.
– Ne mondj ilyen nyálas dolgokat!
– Nem értem mire gondolsz – rántotta meg édesen a vállait. – Nekem nincs szükségem arra, hogy megcsókolj, ahhoz, hogy szeresselek.
Forróság öntötte el az arcomat, amikor leesett, hogy nagyon is komolyan gondolja azokat, amiket mondott, és nem csak áltat velük.
– Főleg arra nincs, hogy TE csókolj meg ENGEM – hangsúlyozta ki.
– Már miért ne tehetném? – háborodtam fel egy pillanatra, majd elé álltam a kezét szorongatva.
– Mert azt én csinálom – kérte ki magának őszinte felháborodással.
– Ezt majd még megbeszéljük – bólogattam, mire fogott és leültetett a térdére. Igyekeztem visszanyerni az eredeti arcszínem, de esélyem se volt rá, főleg nem ebben a szituációban.
– Ne légy már ennyire zavarban! – szólt rám röhögve.
– Fejezd be! – löktem meg a vállát panaszkodva. – Neked ebben a szituációban sokkal könnyebb!
– Akarsz cserélni?
– Nagyon vicces! – forgattam meg a szemeimet. Eszem ágában sem volt. Kezével a nyakamat kezdte cirógatni, ami miatt csak vörösebb lettem. – Élvezed?
– Baromira – közölte, mire felpattantam. – Most hova mész?
– Megmosom az arcom! – válaszoltam durcásan a kilincset lenyomva.
– Visszajössz még?
– Mégis mit gondolsz? Hagyom, hogy kiüldözz a szobámból?!
– Siess! – kiáltott utánam, ami miatt muszáj volt elmosolyodnom.  

Sietek.